Ajánlások
Gunagriha
Gunagriha korunk nagy spirituális mesterének, Sri Chinmoy-nak a tanítványa, akit a Mester kezdettől fogva kiemelt tanítványaként kezelt. „A Gunagriha nevet Sri Chinmoy Gurumtól kaptam 1992-ben.” A név jelentése: az Isten-szerető, aki sok, sok, sok isteni tulajdonság és isteni képesség lakótemploma, hogy szeresse, megörvendeztesse és kinyilvánítsa a Legmagasabb Urat az Ő maga módján.
1949-ben született Erdélyben, a kommunista Romániában, ahonnan erős szabadságvágya 1979-ben Bécsbe vezette. Ott fogorvosként dolgozik feleségével, és Bécsben egy sikeres fogászati praxist épít fel. 1987-ben belső erőt keresve akadt rá Sri Chinmoy „Meditáció” című könyvére, és a szerző fényképe megszólította és hívta. A könyvet olvasva úgy érezte, azt ő írta, amit olvas, az belőle jön. Az első meditációjában átélt élmény az életét 180 fokban változtatta meg. Erről, a kozmikus tudat megtapasztalásáról és az életéről, először „A harmadik kívánság” című könyvében ír.
Shigeru Uemura
Shigeru Uemura 1950-ben született Tokióban. Korai beteges évei okán már kisgyermekkorától érdeklődött a gyógyítás, az egészséges életvitel, vagy még inkább maga a teljes élet élésének művészete iránt. 20-as évei elején Párizsba költözött, és ott folytatta munkásságát, azonban a mai napig szoros együttműködésben dolgozik együtt japán tudósokkal az egészség kutatásának területén. Kutatási területei többek között a bioritmus és a sejtregeneráció. Svájcban, és Franciaországban is működtetett egészségközpontokat, valamit számos képzést, rendezvényt tartott a témában. Uemura professzor tudományos munkája mellett számos konferencián – többek között az UNESCO egészségtudományi témájú konferenciáin is – tartott előadásokat. Az ideális testsúly elérésére kiadott első komoly munkája a La méthode című, francia nyelven megjelent könyv, melyet 1986-ban, együttműködésben írt az akkoriban világhírű mesterszakáccsal, Michel Olivier-vel. A könyv több mint egymillió példányban kelt el, és több mint 20.000 személy vett részt levelező rendszerben közös testsúlycsökkentő programjukban. Egy hónap alatt átlagosan 10-15 kiló volt a fogyás, amely az esetek túlnyomó részében tartósnak bizonyult. Bár a könyv még mindig kapható, az azóta eltelt 30 évben Uemura professzor úr folyamatosan fejlesztette, modernizálta módszerét, felhasználva a legkorszerűbb japán technológiákat.